♦ Everlasting memories in my heart [Donghae] 18+

Everlasting memories in my heart [Donghae]

Minden akkor kezdődött, mikor a barátnőm, akivel egy házba laktunk, miután felszedett egy pénzes csávót, kitett az utcára.

- Ezt nem hiszem el… - morogtam az orrom alatt kétségbeesetten miközben a sötét utcákat jártam magam után húzva a bőröndöm, amibe belepakoltam a fontosabb cuccaim. Fortyogtam a dühtől és próbáltam megoldást találni arra, hogy hol töltsem mai éjszakát. Lehet levetem magam a parkban lévő padra és ott alszok. Dühösen baktattam a járdán mikor lépteket hallottam magam mögül. Megálltam, majd megfordultam.
Már csak te hiányoztál baszdmeg…

- Hát te meg? - jött felém Donghae zsebre vágott kezekkel egy önelégült mosollyal.

- Közöd? - flegmáztam.

Annyira utálom ezt a gyereket amennyire csak lehet. És ez az érzés kölcsönös.

- Csak nem kitettek? - vigyorgott.

- Költözök! - vágtam rá majd kihúztam magam.

Donghae felemelte a kezét majd ránézett az órájára.

- Így hajnali egykor? - nézett rám mosolyogva.

- Csak nem arra számítottál, hogy majd engedélyt kérek tőled arra, hogy hajnali egykor költözhessek? – pufogtam.

- Felőlem azt csinálsz, amit akarsz, amíg nem látlak. – emelte fel maga mellé a kezeit.

- Akkor miért nem tűnsz már el a francba?

Kezdd elfogyni a türelmem…

- Hol fogsz ma aludni? - hagyta abba a mosolygást.

- Nem tudom! - vágtam rá kiabálva.

Elmosolyodott majd odalépett hozzám és megpöckölte a homlokom.

- Sok sikert. – vigyorgott, majd elment mellettem.

- Dögölj meg! - kiabáltam utána mérgesen.

Hogy lehet valaki ennyire bunkó?!

Dühöngve néztem, ahogy faképnél hagy majd leültem a bőröndömre és a fejemet fogtam.

- Most mihez kezdjek? - suttogtam magam elé.
Már kezdtem fázni, és furcsa hangokat hallottam. Eddig sose féltem a sötét utcákon, hiszen szinte minden este ott lógtam. Mindig az utcán szoktunk bandázni, de most valahogy olyan nyomasztó itt lennem.  Hirtelen a telefonom szólni kezdett, mire összerezzentem. Gyorsan kivadásztam a zsebemből a telefonom, majd felvettem.

- Igen?

- Miért nem vagy otthon? - kérdezte Siwon lepetten.

Sóhajtottam egyet majd felnéztem az égre.

- Hosszú sztori.

- Hol vagy most?

Lassan körbe néztem.

- A buszmegállóval szembe üldögélek. - válaszoltam.

- Melyikbe?

- Szerinted?! - mondtam felháborodva. - Amelyik a legközelebb van a volt házamhoz.

- ,, Volt házam”? – szűrte ki a lényeget Siwon.

- Hosszú… - sóhajtottam.

- Mindjárt ott vagyok. – mondta majd kinyomta a telefont.

Visszatettem a telefont a zsebembe majd, újra az eget kezdtem kémlelni.
Hogy történhetett meg mindez? Egyik napról a másikra az utcán találom magam. Jól átvertek engem…

Tizenöt perc elteltével halk lépteket hallottam. Lassan arra fordultam és láttam Siwon-t. Felálltam a bőröndömről, majd megigazítottam a ruhám és ránéztem.

- Mi történt? – állt meg előttem.

- Hajléktalan lettem. – mosolyogtam bután.

Sóhajtott egyet majd megfogta a bőröndöm.

- Gyere. – indult el a bőröndömmel.

- Hé, mit csinálsz? – kiabáltam, majd utána siettem.

- Lakhatsz nálam amíg nem találsz másik  lakást. – mondta egyhangúan miközben húzta maga után a bőröndömet.

- Tényleg? – csillantak fel a szemeim.

- De akkor elvégzed a rád kiszabott feladatokat. – nézett rám szigorúan.

- Például? – vontam fel az egyik szemöldököm.

- Takarítás, mosás, főzés… - kezdte sorolni.

- Jó-jó megcsinálom. – vágtam rá.
Csak legyen hol aludnom…

- 3 héttel később –

- Tiffany! – kiabálta a nevem a sötét utca másik oldaláról barátnőm.

- Megyek! – kiabáltam vissza, majd szétnéztem és átszaladtam az úton.

- Kérsz? – nyújtott felém Amy egy üvegsört.

- Még szép. – vettem el majd egy jót kortyoltam bele.

- Merre mész? - kérdeztem.

- Szerinted? - mosolyodott el huncutul, majd végig mutatott magán.

Rövid, feszülős egybe ruhát viselt. Elég kirívó volt.

- Már megint bulizni mész?

- Még szép. - kacsintott. - Elkísérsz?

- Úgy sincs jobb dolgom. – sóhajtottam, majd elindultam vele a kedvenc szórakozó helye felé.

Mikor bementünk a hangos zene először bántotta a fülem, de hamar hozzászoktam. Élveztem a zenét, a sötétséget. Szabadnak éreztem magam.
Amy-t hátrahagytam és egyedül kezdtem el keresni magamnak egy jó helyet, ahol táncolhatok. Végül mikor találtam magamnak egy kis helyet mozogni kezdtem a zene ritmusára. Épp hogy kezdtem volna teljesen belelendülni valaki nekem jött és majdnem elestem. Azzal a lendülettel visszafordultam és morcosan néztem.
Te hiányoztál az életemből. Csak te, köcsög!

- Nem látsz a szemedtől?! – kérdeztem felháborodva.

- Nem tudsz kisebb téren vonaglani? – fintorgott Donghae.

- Elsorvad a lábad, ha kikerülsz és nem nekem jössz? – tettem ölbe a kezeimet.

- Ez egyszerűbb megoldás volt. – mosolyodott el.

- Szerinted, vagy a kis hangocska szerint a fejedben? – léptem közelebb hozzá.

- Csak nem pipiskedni akarsz?

- Nem érdemelsz annyit, hogy annyi időt rád pazaroljak. – fintorogtam.

- Vettem észre. – mosolygott elégedetten.

- Eléggé szánalmas vagy. – bólogattam helyeslően, miközben végig mértem őt.

- Miért is? – vágta zsebre a kezeit.

- Az aki ott hagy egy nőt az éjszaka közepén az utcán egyedül, nem férfi. – böktem meg a mellkasát.

- Ááá. – tette ő is ölbe a kezeit. – Szóval erről van szó. – nézett rám. – Tudod, aznap este, én egy nővel sem találkoztam csak egy idegesítő kis beazonosíthatatlan lénnyel. – grimaszolt mellé gúnyosan.

- Mondod ezt te aki félúton megakadt az egyedfejlődésben. – mosolyogtam elégedetten.

- Csak nem sértegetni próbálsz? – lepődött meg.

- Csak nem annyira hülye vagy, hogy csak most esik le? – tettem én is lepettséget.

Elmosolyodott majd elfordította a fejét.

Erre már nem tudsz mit válaszolni, mi paraszt?

- A lényeg az, hogy most kint csövelsz az utcán ugye? – fordult felém elégedetten.

Ügyes. De nem eléggé.

- Hát nem. – válaszoltam büszkén. – Tudod, vannak normális emberek, akikben van némi érzés, és teljesen mások, mint Te! – mutattam rá.

- Mégis ki? – lepődött meg kissé.

- Siwon. – vágtam rá.

Hirtelen az arca komoly lett és mintha egyszerre lenne, dühös, felháborodott, féltékeny és megbántott.

- Hogy kerültél te ahhoz a nyomorulthoz? – kérdezte felháborodva.

- Hát… - ijedtem meg. – Felajánlotta, én meg…
Egy pillanat. Miért magyarázkodom ennek a köcsögnek?
- Semmi közöd hozzá! – emeltem fel a hangom.

A többi ember ott táncolt körülöttünk, de mi nem zavartattuk magunkat, száj karatéztunk tovább. Mint mindig…

- Legalább jól megdugott?! – folytatta felháborodva.

- Érted te, hogy miket pofázol, vagy csak úgy elhagyják a szavak a szádat?!

- El se hiszem, hogy ilyenre képes voltál!

- Na fogd vissza magad! – kezdtem én is felháborodni. – Semmi közöd az életemhez! Még csak barátok se vagyunk! Sőt inkább ellenségek!

- Ellenségek? Az igazi ellenség az én vagyok meg Ő!

- És én azt hol nem szarom le?! – kiabáltam majd fellökött valaki a mondandóm közepén. Halk sikoltás szerű hang hagyta el a számat, miközben a föld felé dőltem de valaki elkapta a karom és magához húzott.

Megkönnyebbülve felsóhajtottam, majd megfogtam a kart ami engem tartott. Hirtelen teljesen magához rántott a „megmentőm” és a testünk egymásnak simult.

- Még találkozunk Tiffany. – suttogta Donghae a fülembe, majd lassan elengedett és elsétált.
Értetlenül bámultam utána és a fejemet vakargattam.

Na, ez meg mi volt?
Lenéztem a kezemre, amivel megfogtam őt majd azt a mellkasomra tettem.

Miért ver ilyen gyorsan a szívem?

Másfél héttel később újra eszembe jutottak Donghae szavai miközben a közeli kocsmában ültem és sört iszogattam.

Még találkozunk Tiffany. – hallottam a fejemben.

- Köcsög! – csaptam le felháborodva a korsó söröm a pultra mire mindenki rám nézett.

Lassan körbe fordultam a széken.
Ne nézzetek buzik!

Kómásan visszafordultam a pulthoz, majd kipattantak a szemeim.

Egy pillanat.
Gyorsan vissza fordultam a bejárat felé és láttam, ahogy Donghae egy lányt átölelve sétál be a kocsmába mosolyogva.

Mi a fasz?!

Szúrós szemekkel néztem őket, ahogy besétálnak. A lány csak annyira volt kurvás amennyire az lehetséges. Fintorogva néztem őt, aztán Donghae-vel összeakadt a tekintetünk. Felvontam az egyik szemöldököm ő meg csak lepetten nézett rám.

Mi van homár? Nem számítottál rám?

Leültette a ribancot az egyik asztalhoz majd elindult felém.

- Chh.. – mosolyodtam el undokul, majd visszafordultam a pulthoz és felkönyököltem rá.

Donghae leült mellém majd kért 2 whiskyt.

- Itt szoktál alkoholizálni? – mondta anélkül, hogy rám nézett volna.

Szánalmas vagy. Nem akarod, hogy a kurvád rájöjjön, hogy ismersz, mi? Rohadj keresztbe!

- És akkor mi van? – kortyoltam bele a sörömbe.

- Semmi. – mosolyodott el halványan.
- Rám se nézel, nehogy a ribancod rájöjjön, hogy ismersz? – fordultam felé egy elégedett mosollyal az arcomon.

- Miért érdekel? – kérdezte meg még mindig anélkül, hogy rám nézett volna.

- Miért ne érdekelhetne? Főleg ha már te is beleszólsz abba, hogy kinél lakok.

Felém fordult a széken és komoly arckifejezéssel meredt rám.

- Azt felejtsd el. Értetted?

- Miért akadtál ki mikor elmondtam, hogy Siwon-nál lakom?

Ez a beszélgetés egyre érdekesebb.

- És téged miért érdekel, hogy kivel vagyok éppen?  - jött tőle a visszavágó, amit egy önelégült mosoly kísért.

- Ki mondta, hogy érdekel? – hőköltem vissza.

- Az arcodra van írva.

- Chh…- nevettem el magam.

Valami nem stimmel.  Sose beszéltünk ilyesmiről. Sőt mi soha nem is beszéltünk csak veszekedtünk.

- Nem akarsz menni? – böktem a fejemmel a csaj felé, akivel bejött. – Már biztos kiéhezve vágyik a farkadra. – mosolyodtam el gúnyosan.

Elmosolyodott majd lehajtotta a fejét.

Undorodom tőled. És attól a csajtól is.

- Azt hiszem kicsit félre ismertél. – emelte fel a fejét és nézett újra rám.

- Ezt kétlem. – mosolyogtam vissza rá, majd elkomolyodtam. – Egy utolsó szemétláda vagy.  – mondtam, majd felálltam a székről és elindultam kifelé.

- Csak nem féltékeny vagy? – kiabált utánam mire megtorpantam. Dühösen fordultam vissza és néztem rá szúrós szemekkel.
Mindjárt letörlöm azt az elégedett vigyort a képedről te nyomorék!

- Talán te is ki vagy éhezve? – vigyorodott el perverzül.

Az állam hirtelen a padlót súrolta.

- Álmodozz csak! – kiabáltam vissza dühösen.

Feldúlt állapotba trappoltam ki a kocsmából közbe pedig a szemem sarkából láttam, ahogy a csaj akivel Donghae jött feláll az asztaltól és felém kezd jönni.

Alig tettem pár lépést az után, hogy kiértem a kocsmából valaki elkapta a karom.  Visszafordultam és egy kéz az arcomon csattant. Az ütés hatására elfordítottam a fejem és az arcomhoz kaptam. Dühösen néztem magam elé és láttam, ahogy a kis ribanc büszkén kihúzza magát és néz engem.

Büdös kurva.

- Meg vagy húzatva?! – kérdeztem felháborodva.

- Kinek hiszed maga, hülye ribanc!? – kiabálta a képembe vinnyogó hangon.

Ha ennek vége lesz, mehetek a fülészetre.

- Pofádat befogod kis csitri!

- Egy utolsó ribanc vagy! Senki se mondta még? – mosolyodott el elégedetten.

Na most már…

Odaléptem hozzá, majd a hajánál fogva ráncigálni kezdtem. A csaj visítozott én meg csak ráncigáltam ide oda míg a körmeit a karomba vájta hátha elengedem.

Inkább borítsák sebek a karomat, de ezt a ribancot, most úgy megtépem mint annak a rendje.

- Hé! – hallottam Donghae hangját. – Nyugodjatok le! – jött oda és szétszedett minket.
Közénk állt, a vállunknál fogva pedig a lehető legtávolabb tartott minket egymástól. Levegő után kapkodtam és szúrós szemekkel néztem a másik csajra.
- Ezért még megfizetsz te szajha! – kiabált felháborodva.

- Igen? – kerekedtek ki a szemeim. – Na gyere! – tártam szét a karjaim.

- Nyugodj már le. – nézett rám Donghae.

- Ch. Védd csak a kurvád. – morogtam az orrom alatt, majd hátat fordítottam nekik.

- Tiffany! – kiabált utánam Donghae de én csak mentem tovább.

A hangja olyan furcsa volt. Mintha megbánta volna, amit tett. Vagy inkább aggódik?

Nem is érdekel. Remélem, jól érzik magukat az este folyamán!
A gyors határozott lépteim kezdtek lelassulni és bizonytalanná válni, míg végül teljesen meg nem álltam. Felnéztem az égre a szívem pedig a torkomban dobogott az idegességtől.

Tényleg féltékeny lennék?

- Tiffany! – kiabált utánam Amy.
- Mi az? – fordultam vissza.

- Kérsz? – nyomott a képembe egy doboz cigit.

- Most nem kösz. – toltam el magamtól a kezét, amibe a doboz volt.

- Rendben. – tette vissza a táskájába a doboz cigit.

- Ma jössz bandázni? – mosolyodott el.

- Áh, ma nem. Úgy érzem magam, mint a mosott szar.

- Mi történt? – lepődött meg.

- Semmi, csak… - sóhajtottam egyet, majd gyorsan elhessegettem minden gondolatomat arról, hogy egy szót is ejtsek Donghae-ről. – Lehet, beteg vagyok. – hazudtam végül ezt. Bár tény, hogy tényleg nem vagyok jól.

- Értem. Vigyázz magadra!

- Értettem anya. – mosolyodtam el halványan.

Nem messze tőlünk hirtelen kiabálás zaja hallatszott. Mindketten odanéztünk. Bár korom sötét volt, még az éj leple alatt is tudtuk, hogy kik azok.

- Akkor én megyek. Ma szórakozni  van kedvem. – mosolygott Amy.

- Amy! – kiabált egy srác a zajos csapatból.

- Megyek! – kiabált vissza barátnőm. – Akkor menj haza és pihend ki magad. Szia! – intett majd sietve elindult a kis banda felé.
Elmosolyodtam majd elindultam az ellenkező irányba, haza, vagyis Siwon háza felé. Lassan, ráérősen haladtam a sötét utcákon miközben teljesen el voltam mélyülve a gondolataimban.

Miért nem tudom kiverni a fejemből Donghae-t?! Olyan idegesítő… Mindjárt lelövöm magam.
Halk zajra lettem figyelmes a hátam mögül, mire visszafordultam, de nem láttam senkit. Egy kicsit megijedtem, majd nyeltem egyet és mentem tovább. Sietősebbre fogtam a tempómat. Egyre jobban kezdtem megrémülni a zajoktól.

Valaki követ engem?
Már szinte szaladtam olyan gyorsan mentem, és mikor már biztos voltam benne, hogy valaki mögöttem van, már meg is ragadott. Befogta a számat én meg hiába próbáltam sikítani nem tudtam. Kapálóztam, de nem tudtam elérni a támadómat. Berángatott az egyik sötét sikátorba, majd nekilökött a kemény kőfalnak én meg egy fájdalmas nyögéssel a földre rogytam. Felnéztem a támadómra, és egy lányt láttam mellette állni. Valami itt nagyon gyanús...

- Ez volt az a kis ribanc! – hallottam a lány hangját.

Hát te vagy az? Kis kurva…

- Szánalmas. – szólalt meg mellőle a srác megvető hangon.

- Pont ti mondjátok? – próbáltam felállni a földről de valamelyikük oldalba rúgott így visszazuhantam a földre.

Miért vagyok most ilyet gyenge?

- Hülye liba. – pufogott a lány.

- Mondja ezt egy idióta tyúk. – motyogtam az orrom alatt.

- Mit mondtál?! – förmedt rám a srác és a hajamnál fogva felrántott a földről. Felsikítottam a fájdalomtól, ahogy felrántott a földről.

- Mondd, csak újra! – hajolt oda hozzám. Áradt belőle a büdös pia szag. Mindjárt elhányom magam…
- Egy utolsó genny ládák vagytok. – néztem a szemébe elszántan.
Szinte láttam, rajta ahogy elárasztja a düh. Most tényleg meg fogok halni.

Az egyik kezét levette rólam, majd meglendítette és arcon csapott. Iszonyatosan sajgott a helye. Aztán nekirúgott a kőfalnak és fojtogatni kezdett. Próbáltam levenni a kezét a nyakamról, de sokkal erősebb volt, mint én. Esélyem se volt. Már alig kaptam levegőt.

- Most megdöglesz hülye lotyó! – mosolygott kárörvendően miközben nézte a szenvedésem. Körmeimet a karjába vájtam, de hasztalan volt. Sosem gondoltam volna, hogy így fogok meghalni….
- Hé! – szólalt meg valaki majd mikor a hang felé próbáltam fordítani a fejem csak annyit láttam, hogy valaki odalép a sráchoz, aki engem fojtogat, majd behúz, neki egyet mire az kiterül a földön.
Ahogy elengedett engem erőtlenül a földre rogytam és köhögni kezdtem.

- Hagyd békén! – lépett a lány a „megmentőm” elé.

Miközben a földön levegő után kapkodtam hunyorogva néztem a fiút. Olyan ismerős vagy nekem…

- Még is mit csináltok? Normális vagy?! – förmedt rá a fiú a kis ribancra. A másik meg még mindig a földön fetrengett. Jó sok alkohol lehet benned fiam.
- Megvolt az okom rá! – mondta felháborodva a lány.

- Persze. – mondta gúnyosan srác.

Ez a flegma hangnem…

- Miért avatkoztál közbe?! – kezdett egyre hisztisebb lenni a csaj.

Le se tudtam venni a szemem a srácról. Csak nem?
Kipattantak a szemeim és csak pislogtam.

- Szerinted hagynom kellett volna, hogy egy lányt ilyen kegyetlen módon megöljetek?! Undorítóak vagytok!

- Donghae? – kérdeztem meg hangos, vékony hangon. Mindjárt dobok egy hátast. Mit keres ez itt és miért segít nekem?

- Szia, Tiffany.  – nézett le rám egy csábos mosollyal.

Mosolyogj csak. Úgy tűnik, hogy azért mentettél meg, hogy végül te ölj meg engem valamilyen úton-módon.

- Cső. – emeltem fel az egyik kezem.

- Többet ne kerüljetek a szemem elé. – fordult Donghae a lány felé, majd vetett egy futó pillantást a földön fekvő srácra is aki lassan kezdett feléledni.

- De Donghae… - fogta meg a lány a kezét de Donghae ellökte magától.

- Undorodom tőled. – mondta Donghae dühösen mire a lány megszeppent. Banyek ez jobb, mint a mozi, már csak a popcorn hiányzik!

Donghae rám nézett majd elindult felém, mire a vér is megfagyott bennem

Mellém guggolt, majd egyik kezét a derekamhoz csúsztatta másikat pedig a térhajlatomhoz és felvett az ölébe. Nem lesz ez így jó. Már most érzem, hogy baj van.
- T-tudok ám menni. – dadogtam. Tiffany! Szedd már össze magad! Hirtelen miért vagy zavarba előtte?

Megráztam a fejem, majd ránéztem Donghae-re aki elindult velem kifelé a sötét sikátorból.

Mintha nem is azt az embert látnám, akit az elmúlt években. Vagy csak én változtam meg és másként tekintek rá?

- Ne bámulj már. – mondta anélkül, hogy rám nézett volna.

Elkaptam a fejem és elpirultam.

- Bámul a halál. Biztos képzelődsz. – motyogtam.

Kínos csend lett. Annyira rá szerettem volna nézni, látni az arcát bár magam sem tudtam miért. Végül vettem a bátorságot és ránéztem.

Mi ütött belém? Félek magamtól. Vagy csak inkább az érzéseimtől?

- Nem foglak bántani, ha esetleg erre gondolsz. – nézett le rám.

- N-nem. – dadogtam. Anyám, azok a szemek. Most miért hoznak lázba? Lehet tényleg beteg vagyok. Holnap az lesz az első, hogy kezeltetem magam.

- Pedig azt hittem azzal fogsz egyből megvádolni.

- Dehogy is. Eszembe se jutott. – motyogtam halkan.

- Kicsit furcsán viselkedsz.

- Te is. – vágtam rá

- Miért? –lepődött meg.

- Miért mentettél meg?

- Miért ne tettem volna? – mosolyodott el.

Úgy van fiam, szerintem is! Mosolyogj, csak hátha megölsz vele!

- Mert utáljuk egymást? – mosolyodtam el halványan. Miért fájt ennyire kimondani? Hiszen mindig is tudtam és biztos voltam benne. Legalább is, ami engem illetett abban igen. Utálom őt. Bár ebbe már kezdek erősen kételkedni. Hatalmas nagy bajban vagyok.

- Én nem utállak. Honnan szeded ezeket? – nevette el magát.

- Te most szórakozol? Akkor miért hagytál ott egyedül mikor az utcára kerültem? – kérdeztem felháborodva.

- Ennyire rosszul esett? – állt meg és rám nézett.

- Igen. – hajtottam le a fejem duzzogva.

- Sajnálom. De azt hiszem nem voltunk olyan viszonyban, hogy befogadjalak. Amúgy se mentél volna bele.

- Tudom, de…

Na jó már teljesen összevissza beszélek. Már magam sem tudom, mit akarok.

- Mindjárt ott vagyunk.

- Hol az az ott?  - lepődtem meg.

- Nálam.

What?!

- M-miért viszel fel magadhoz?!!? – pánikoltam be.

- Ellátom a sebeid. Van rá egy frankó kenőcsöm.

Király.

Sóhajtottam egyet, majd próbáltam lenyugtatni a hevesen kalapáló szívem.

Miután bevitt a házába, leültetett a nappaliba lévő hatalmas kanapéra. Csak tátott szájjal ámuldoztam a hatalmas lakáson.  Arra eszméltem, hogy Donghae leül mellém egy elsősegély dobozzal.

- Muszáj ezt? Csak pár horzsolás.

Nem is reagált csak tett vett tovább, majd rám nézett.

- Vedd le a pólód.

- Mit tetszettél mondani? – pislogtam rá.

- Vedd le, hogy ellássam a sebeid.

Az arca full komoly volt. Hülye kis perverz.

- Nem.

- Gyerünk már, vagy lerángatom rólad!

- Jó-jó nyugi. – vágtam rá azonnal.

Megfogtam a pólóm alját majd felfelé kezdtem húzni, de félúton megállt a kezem.

- Fordulj el.

- Jó. – forgatta meg a szemeit, majd hátat fordított nekem a kanapén.
A hátamon volt pár horzsolás, hála a kemény kőfalnak, aminek kétszer is nekilöktek. Miután levettem a pólóm én is hátat fordítottam neki és előre simítottam a hajam.

- Kész vagyok. – mondtam mire éreztem, ahogy megfordul a kanapén.

- Kicsit csípni fog.

- Nekem nyolc. – vágtam rá és nem sokkal később éreztem, ahogy a hideg kenőcsöt ráteszi a bőrömre. Először jó hűsítő volt, de aztán tényleg csípni kezdett mire felszisszentem.

- Én mondtam. – hallottam az önelégült hangját.

- Kuss. – vágtam rá.

Miután bekent a hátamon minden sebet felállt a kanapéról én meg felé fordultam, de eltakartam magam a kezeimmel. Ilyen szégyenlős se voltam még más előtt.

- Hozok neked egy pólót. – mondta majd eltűnt az egyik szobában.

Haza akarok menni. Furcsán érzem magam itt. Valami nagyon nem stimmel.

A gondolatmenetemet az szakította félbe, hogy az ölembe dobott egy fekete pólót.  Gyorsan bele is bújtam és egy halvány mosollyal szívtam magamba a frissen mosott póló illatát.

- A térdeden is van egy horzsolás. – jelentette ki mire visszatértem az ábrándozásomból. Lenéztem a térdemre. Elszakadt ott a nadrágom és egy kicsit vérzett is a térdemen lévő horzsolás.

- Vedd le a nadrágod. – mondta egy kisebb mosollyal.

Kiakadtak a szemeim és leesett az állam.

Miért nem dugunk egyből már ennyi erővel basszus?!

- Meg vagy húzatva, beteg vagy,  vagy csak simán ráuntál a pornófilmekre? –pislogtam.

- Nagyon vicces vagy. – vetett be egy erőltetett mosolyt.

- Én is ezt akartam mondani. – viszonoztam az erőltetett mosolyt.

- Elfordulok, jó? – mosolygott aranyosan, majd becsukta a szemét és hátat fordított nekem.

E-ez az ember… Kikészít idegileg.

Óvatosan kihámoztam magam a nadrágomból, majd amennyire tudtam lehúztam a lábaimra a pólót.

- Gyerünk, essünk túl rajta. –csuktam be a szemem.

- Nyugi, nem látok semmi olyat amit nem kéne. – mondta és szinte láttam magam előtt a mosolyt az arcán.

Hallottam, ahogy kiveszi a kenőcsöt a dobozból, amit pár perce tett csak vissza. Ezután éreztem, ahogy kezét a másik térdemre teszi. Kipattantak a szemeim és elpirultam. Lepetten pislogtam rá miközben ő előttem guggolt és a szemembe nézett. Mikor már egy ideje néztük egymást kezdtem kínosan érezni magam.

M-miért bámul ennyire? És én miért bámulom ennyire? Ó, egek.

- Szerintem te szemmel már megerőszakoltál engem. – jelentette ki hunyorogva.

- Mi?! - csattantam fel.

E-ez bolond. Orvost neki azonnal!

- Csak vicceltem. – mosolyodott el szerényen majd rákente a krémet a sebemre.
Megint felszisszentem mikor a kenőcs csípni kezdett. Miután belemasszírozta a krémet a bőrömbe felállt és visszatette a kenőcsöt a dobozba és felém fordult.

- Szerintem nem is kell neked nadrág, az a póló akár szoknyának is elmegy. – mosolyodott el.

- Perverz. – jelentettem ki.

- Hét persze. – kacsintott.

- Nagyon szemét vagy tudsz róla?

- Miért is? Az előbb hoztalak haza és láttam el a sebeidet! – mondta kissé felháborodva.

- De előtte meg ott hagytál egyedül!

- Te még mindig itt tartasz?!

- Ja és egy kis geci vagy velem! Éveken át bunkóztál velem! Tudod milyen rossz volt? Most meg itt jó pofizol vagy nem is tudom, mit csinálsz… - mutogattam a kezeimmel idegesen.

- Eddig az volt a bajod, hogy egyedül hagytalak most meg, hogy törődöm veled?! Normális vagy?!

- De miért kezdtél el törődni velem!? Ez egy kicsit furcsa! – pattantam fel a kanapéról és mentem hozzá közelebb.

- Miért lenne furcsa?! Már előbb is elkezdtem volna, ha hagytad volna!

- Mi az, hogy én nem hagytam?! – kiabáltunk egymással, mint az őrültek.

- Te is ugyanolyan szemét voltál velem, mint én veled! Sőt te rosszabb voltál!

- Mondja ezt egy playboy! – léptem hozzá még közelebb anélkül, hogy észrevettem volna.

- Playboy?! – háborodott fel.

- Igen!  Egy utolsó szemétláda playboy, akinek minden csaj csak egy éjszakára kell!

- Igen?! Tudod mit?!

- Na? ! Na mit?! Mindjárt felhozod valamelyik kurvád?!

- Nem! Inkább megmutatom neked, annak az ellenkezőjét, amit hiszel rólam!
Kiabálta majd alig, hogy befejezte a mondandóját, arcomat a két keze közé fogta és megcsókolt.  Belemarkoltam izmos karjába és próbáltam eltolni magamtól.

Most meg mit csinálok? Ellenkezni akarok?

A lehető legközelebb húzott magához miközben a nyelveink vad táncot jártak. A francokat, dehogy akarok!

Belemarkoltam a pólójába és bekapcsolódtam a játékba.

- Utállak. – ziháltam két csók között.

- Én is utállak. – jött tőle a válasz, de ahogy kimondta újra betámadta az ajkaimat.

Miközben csókolóztunk benyúltam a pólója alá és az izmos hasát simogattam. Ő is lecsúsztatta a kezeit a derekamra és belemosolygott a csókunkba. Ha ez így folytatódik, teljesen elveszítem az irányítást magam felett…

Lecsúsztattam a kezem a nadrágjába majd megfogtam a férfiasságát.

Nem érdekel semmi, akarom itt és most!

Hirtelen megszakította a csókunkat, majd lehajolt és felkapott az ölébe. Kezeimet körbefontam a nyakánál és elvesztem a mély szemeibe.

Mindketten szaporán vettünk levegőt és kölcsönösen vágytunk a másikra.
Sosem gondoltam volna, hogy ez megtörténik majd.

Bevitt a szobájába majd az ágya mellett megállt. Óvatosan letett, majd mellém térdelt az ágyon, fölém hajolt és újra megcsókolt. Kezeimet újra becsúsztattam a pólója alá és a hasát meg a mellkasát simogattam.  Donghae végig simította a combom, majd a nyakamat kezdte csókolgatni.

Nem bírom tovább…

Megragadtam a pólóját, majd berántottam magam mellé az ágyba és ráültem a derekára. Megfogtam a pólója szélét és lehúztam róla így végre elém tárulkozhatott kidolgozott felsőteste. Lehajoltam majd végig nyaltam a hasát mire halk sóhajok hagyták el a száját. Miután végeztem felült, megfogta a pólómat és kibújtatott belőle. Apró csókokat lehelt a nyakamra meg a vállamra én meg magamhoz öleltem őt közbe pedig éreztem magam alatt az éledező férfiasságát. Megragadta a vállam és lenyomott maga mellé az ágyra, majd kibűvészkedte magát a nadrágjából és az alsójából. Fölém hajolt és lassan lehúzta a bugyimat közbe pedig a vállam csókolgatta.

Hogy is jutottam el idáig? Hogy vehetett hirtelen a kapcsolatunk 160 fokos fordulatot? Olyan érzésem van mintha csak az előbbi pár percbe ébredtem volna rá, hogy mire is vágytam az elmúlt évek alatt. Ennyire képesek lettünk volna elnyomni az érzéseinket?
Donghae levette rólam a melltartómat, majd a földre dobta. Megmarkolta a bal mellem és masszírozni kezdte mire halk nyögések hagyták el a számat. A hátát markolásztam ő meg közbe csókokat lehelt a nyakamra, a vállamra és a mellkasomra.

- Donghae… - mondtam ki nehezen a nevét két nyögés között.

- Nyugi. – suttogta két csók között, amiket a mellkasomra hintett.

Felsóhajtottam, majd megfogta a kezem, a testünk egymáshoz simult és hirtelen behatolt. Hangosan felnyögtem mire ő ajkait az enyémekre tapasztotta. Erősen vájtam bele a körmeim a hátába miközben elkezdett lassan ki-bemozogni bennem.  Ahogy egyre gyorsabban kezdett mozogni nyögések hagyták el mindkettőnk száját.

Már nem kell sok…
Ahogy éreztem, hogy lassan elérek a csúcsra magamhoz öleltem. Körülbelül egyszerre élveztünk el, utána pedig Donghae mellém feküdt az ágyban. Mindketten levegő után kapkodtunk és próbáltuk lenyugodtatni a hevesen verő szívünket. Donghae magához húzott és ránk terítette a paplant. Karjai körém fonódtak, homlokát pedig a hátamnak döntöttem. Végül lassan mindkettőnket elnyomott az álom.

Reggel arra ébredtem, hogy szól a telefonom. Lassan pislogni kezdtem, majd mikor már elhatároztam, hogy felveszem az eszeveszetten csörgő telefonomat, Donghae átnyúlt felettem és elvette a kis éjjeli szekrényről a telefonomat majd megnyomta a kis zöld gombot és a füléhez emelte.

- Igen? – szólt bele a telefonomba.
Megfordultam az ágyba, hogy ránézhessek.
Donghae felült az ágyba, hátát az ágy háttámlájának döntötte és úgy telefonált. Én meg csak gyönyörködve figyeltem.

- Donghae vagyok.

Még kora reggel is iszonyat aranyos a kócos haja.
Már rendesen csillogtak a szemeim a gyönyörtől mikor beugrott valami. Egy: mikre gondolok? Kettő: mit keresünk mi egy ágyba?
Három…
Gyorsan benéztem a paplan alá. Miért nincs rajtunk ruha?!
És négy: Az az én telefonom!!!
Gyorsan felültem az ágyon közben pedig magamhoz szorítottam a paplant.

- Itt aludt. Nincs semmi baja. – beszélgetett valakivel Donghae az én telefonomon. Vajon ki hívhatott engem?

A fejemet kezdtem vakargatni majd végre leesett. Siwon! Hiszen nem mentem haza este… a fenébe!

- Tedd le! – tátogtam el Donghae-nek de ő csak elmosolyodott.
Oké ennek nem tudok ellenállni. Azonnal abbahagytam a tátogást és lefagytam. Kiégtem…
- Hallo? –szólt bele a telefonba Donghae, majd elemelte a fülétől, ránézett aztán újra a füléhez emelte.
- Letette. – mondta, majd ledobta az ágyra a telefonomat.

- Mit akart? – kúsztam közelebb az ágyon.

- Kicsit meglepődött, hogy nem az vette fel a telefont, akire számított. – mosolygott majd előrehajolt és nyomott egy puszit a homlokomra.

- Haza kéne mennem. – mondtam mire elhajolt a homlokomtól és a szemeimbe nézett. – Biztos aggódott miattam. –néztem vissza rá.

- Maradj még. – tette a kezét az arcomra.

- De…- sóhajtottam.

- Este majd hazakísérlek. –mosolyodott el.
- Legyen.  – mosolyogtam vissza rá, mire ő magához ölelt én meg magamba szívtam édes illatát.

Mikor eljött az este Donghae megszánt az egyik macinacijával meg egy újabb pólóval, amibe hazajuthattok. Nagyon élveztem, az ő ruháit hordani. Olyan mintha mindig velem lenne.
Ahogy kiléptünk az ajtón megcsapott az esti hideg levegő. Az égen ragyogtak a csillagok és a Hold is fényesen világított.
Alig tettünk párlépést egymás mellett, de Donghae már is megfogta a kezem mire ránéztem de ő csak elmosolyodott.

Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez történt. Ha valaki pár nappal ezelőtt azt mondja nekem, hogy egymásba fogunk szeretni és még le is fekszünk, egymással biztos a képébe röhögök és orvoshoz tanácsolnám az illetőt. De mi van, ha én nem is most szerettem bele? Mi van, ha már régóta szeretem csak magam se jöttem rá? Ő is így lenne vele? Olyan idióták vagyunk…
Ahogy sétáltunk a sötét utcán kézen fogva egy ismerős alak jött velünk szembe. Hunyorogni kezdtem, hogy rájöjjek, ki lehet az. Mikor felismertem a szívem a rémülettől kihagyott vagy 3 ütemet. Ez gáz! Ez nagyon nagyon gáz!

- Hát ti? – állt meg előttünk Siwon, zsebre vágott kézzel közben pedig szúrós pillantásokkal illetett engem is és Donghae-t is.

- Hazakísérem. – mosolygott vissza Donghae.
Siwon lenézett a kezünkre, amik össze voltak fonódva magunk mellett.

Meg fog ölni…

Idegességembe már a számat harapdáltam.

- Mi ez Donghae? – lépett közelebb Siwon hozzá. – Egy újabb próbálkozás, hogy valamiben felém kerekedhess?

Micsoda? Versengés?

Donghae lepett arcot vágott, de hamar düh árasztotta el az arcát.

- Miről beszélsz? – nézett rá mérgesen.

- Ha már másba nem tudsz legyőzni, akkor elveszed tőlem a lányt, akit…- akadt el a hangja.

Egy pillanat.
Egyre idegesebb lettem és a szívem a torkomban dobott. Ez mindent megmagyaráz. Akkor lehet, hogy azért lett velem kedves Donghae, hogy…
Felnéztem Siwon-ra aki félig mérgesen félig aggódóan nézett vissza rám. Ez az egész csak róluk szólt, én meg a játékszer voltam? Donghae kihasznált engem, csak azért, hogy Siwon fölé kerekedhessen…

Donghae-re néztem, aki csak Siwon-t figyelte.

- Nem minden rólad szól. – szólalt meg végül.

- De. A te világodban igen. – húzódott egy gonosz mosoly Siwon arcára.
Donghae egyre mérgesebb lett.

Most kinek higgyek?

- Hány éve is próbálsz legyőzni? – gondolkozott el Siwon, majd kárörvendően Donghae-re nézett.

- Csak nem féltékeny vagy? – mosolyodott el Donghae is ravaszul. 

- Mire is? – lepődött meg Siwon.

- Mert valamiben, bár akaratlanul és észre se vettem, de legyőztelek. – húzott közelebb magához, majd átölelte a vállaim.

Nem tetszik ez az egész… Nem tudom kinek a szavai őszinték.

- Nagyon ügyesen hazudsz. – mosolyodott el Siwon.

- Hazugság? Nem is tudom kinél aludt tegnap este… - kérkedett Donghae.

- Tiffany nem olyan hülye, hogy le is feküdjön, pont veled.

- Ha te mondod. – vont vállat Donghae mire Siwon szemei kikerekedtek én meg legszívesebben a föld alá süllyedtem volna.

- Lehetetlen. –motyogta Siwon közben pedig láttam, hogy milyen dühös, csalódott és felháborodott.

- Sajnálom Siwon. – mondta Donghae, majd elment mellette közben pedig engem húzott maga után.

Miért mondtad el neki? Miért?!

- Donghae! – kiabált utána Siwon.
Donghae-vel egyszerre visszafordultunk, de én csak annyit láttam, hogy Siwon odalép Donghae-hez és behúz neki egyet mire Donghae hátralépett egyet és az arcához kapott. Mikor újra felemelte a fejét a szájából folyt a vér, de egy ravasz mosoly húzódott az arcán.

- Hát legyen. – biccentette meg egy kicsit a fejét oldalra majd arrébb lökött én meg a földre estem.
Gyomron rúgta Siwon-t és kezdődött minden előröl. Ott ütötték, verték egymást ahol érték.

Közbe az eső is eleredt én meg csak a földön térdeltem és nem tudtam mit tegyek.

Volt mikor Siwon, volt mikor Donghae került a földre.

Mire jó ez?! Olyan szemetek vagytok mind a ketten…

- Hagyjátok már abba! – kiabáltam, de nem is vettek rólam tudomást.

Kivettem az arcomból a vizes hajam, majd felálltam, de nem mertem odamenni. Mit csináljak?
- Donghae! Siwon! Hagyjátok, abba kérlek! – kiabáltam kétségbeesetten.

Semmi választ nem kaptam.

Ideges toporzékoltam és kattogott az agyam, hogy hogyan szedjem szét őket. Arra kaptam fel a fejem, hogy valami nagy csattanásszerű hangot hallok. Gyorsan a fiúk felé fordultam és láttam, hogy Donghae a földön fekszik körülötte meg egy vértócsa díszeleg.

A számhoz kaptam a rémülettől, hogy magamba fojtsam a kétségbeesett sikításom. Donghae felém fordította a fejét és rám nézett.

- Siwon állj le! – kiabáltam már lassan sírva, de figyelmen kívül hagyott.
Sőt, láttam, ahogy arra készül, hogy még egy utolsót beleüssön a földön fekvő Donghae-ba. Elindultam Donghae felé közbe pedig már a könnyeim is potyogtak.

Lehet, hogy semmi sem igaz abból, amit hittem, de akkor sem vagyok képes végignézni azt, hogy akit szeretek halálra verik. Még ha ő talán ki is használt engem…
Mikor odaértem Donghae-hez térdre rogytam mellette majd ráborultam és pár másodperc múlva éreztem is ahogy Siwon ökle találkozik a hátammal.
Szó nélkül tűrtem a fájdalmat közben pedig szorosan öleltem Donghae-t és sírtam.

- Tiffany…- hallottam Siwon remegő hangját.

- Menj el. – szipogtam anélkül, hogy ránéztem volna. Fejem Donghae mellkasán pihent és a fájdalomtól arra sem volt erőm, hogy kinyissam a szemem. Csak erősen markolásztam Donghae vizes pólóját.

- De Tiffany…

- Menj már! – förmedtem rá.
Nem sokkal ezután hallottam távolodó lépteit a zuhogó esőben.
Donghae felemelt az egyik kezét és a fejem kezdte simogatni, de én nem bírtam abbahagyni a sírást. Végül már minden megszűnt körülöttem. Nem éreztem és nem hallottam semmit.

Mikor lassan ébredezni kezdtem éreztem, hogy végig nyilall a fájdalom az egész testemen. Óvatosan kinyitottam a szemem és pislogni kezdtem. Végül óvatosan felültem az ágyon és hátamat a háttámlának döntve üldögéltem közben pedig nagyot sóhajtottam. Nagyon fáj a hátam…

Valamiért egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy Donghae ágyában találtam magam. Nem sokkal azután, hogy felébredtem lassan kinyílt az ajtó és Donghae sétált be kezében egy bögrével.

- Nagyon fáj? – kérdezte majd leült mellém az ágyra.

- Tűrhető.

- Többet ilyet ne csinálj. – nézett rám szigorúan.

- Jó. – hajtottam le a fejem.

Nem tudom, mi gondoljak róla… Milyen ember is vagy te? És mit is érzel valójában?
- Tessék. – nyújtotta oda nekem a bögrét, amibe tea volt.

- Köszi. – vettem el majd az ölömbe tettem és ott ölelgettem a kezeimmel a forró teát.

- Miért duzzogsz?

- Nem duzzogok.- vágtam rá.

- Hé. – mondta lágy hangon majd az egyik kezét az arcomra tette és közelebb hajolt hozzám. – Mi a baj? – nézett mélyen a szemeimbe.

- Kihasználtál igaz? Ez egész csak rólad és Siwon-ról szólt én csak a játékszer voltam.

Elmosolyodott majd nyomott egy puszit az arcomra, majd homlokát az enyémnek döntötte.

- Ha így lenne, nem gondolod, hogy másnap reggel gyedül ébredtél volna? – mosolyodott el.

- Hát…- gondolkodtam el. Ez nekem nem elég érv.

- És most se lennél itt.

- Lehet. – válaszoltam.

- Ne duzzogj. És többször ne csinálj hülyeséget. – mosolygott majd megcsókolt és felállt az ágyról.

- Várj még! – kaptam a keze után. – Nem maradsz? –néztem fel rá.

Elmosolyodott majd megkerülte az ágyat és befeküdt mellém. Letettem a teám az éjjeli szekrényre majd hozzábújtam. Így, a karjai közt nyomott el az álom.

Alig kezdtem el ébredezni, de a kezemmel Donghae-t kerestem. Körbetapogattam magam körül az ágyat, de a kezem nem találkozott vele. Kinyitottam a szemem majd felültem, de ő nem volt sehol. Felsóhajtottam majd az órára néztem, ami hajnali két órát mutatott. Jól bealudtam. De Donghae hol lehet?
Körbe jártam az egész házat, de nem találtam otthon. Hajnali két óra van, könyörgöm. Hova mentél?
Átöltöztem majd felvettem egy dzsekit és elindultam megkeresni őt. Egyre sietősebbre vettem a tempót miközben a sötét utcákon haladtam. Hol lehetsz?
Egyre kétségbeesettebben kerestem őt. Hirtelen elkezdett szólni a telefonom a zsebembe mire összerezzentem. Kikaptam a zsebemből majd a fülemhez emeltem közbe pedig kerestem Donghae-t tovább.

- Tiiffany mi történt?! – szólt bele Amy kétségbeesetten.

- Miről beszélsz? – kérdeztem közben pedig haladtam tovább a utcán és nézelődtem hátha meglátom Donghae-t.

- Állítólag nem rég látták Siwon-t, és tele volt sebekkel!

Megtorpantam és csak néztem magam elé.

- Azt mondják Donghae volt! Van aki azt mondja, hogy rólad volt szó. Mi történt, hogy miattad összeverekedtek?

Ez a bolond! Úristen… Lehet azért csinálta, mert Siwon megütött?

A fejemhez kaptam majd idegesen forgolódni kezdtem.
- És Donghae-t nem látta valaki?
- Nem. Senki.

Kinyomtam a telefont és kétségbeesetten rohanni kezdtem. Valami történt. Tudom!

Könnyes lett a szemem a rémülettől és a szívem majd kiugrott a helyéről.

Addig nem megyek haza, amíg meg nem találtalak Donghae!

Csak rohantam a sötét éjszakába közbe pedig a könnyeimet törölgettem.

- Donghae! – kiabáltam, de nem jött válasz.

- Hol vagy Donghae?! – álltam meg és a térdeimre támaszkodtam. Levegő után kapkodtam közbe pedig sírtam. Átnéztem az utca másik oldalára és láttam valakit a járdán feküdni.

Ne szórakozz velem…

Odarohantam, majd mellette a földre térdeltem és rázogatni kezdtem.

- Donghae! Donghae! – szólítgattam kétségbeesetten, de nem reagált. A fejéből ömlött a vér. – Olyan hülye vagy! – sírtam majd ráborultam és megöleltem. – Nyisd már ki a szemed! – kezdtem újra rázogatni.
Kivettem a telefonom a zsebemből, majd hívtam a mentőket. Míg meg nem érkeztek próbáltam felébreszteni, de nem reagált.

- Miért csinálod ezt velem?! Hogy lehettél ilyen hülye?!
Az ölembe vettem majd szorosan magamhoz öleltem.
- Még azt sem tudtam elmondani neked, hogy szeretlek! – sírtam miközben öleltem.

Miután bekerült a kórházba az egész éjszakát ott töltöttem. Azt mondták nagyon sok vért vesztett és agyrázkódást is kapott. Másnap reggel az orvos azt mondta, hogy ha felébredt bemehetek hozzá, de ne lepődjek meg, ha valami furcsát tapasztalok.
Nem értettem miről beszél, de rossz előérzetem volt.
Késő délutánra összeszedtem minden bátorságomat, majd nagy levegőt vettem és benyitottam hozzá.

- Szia. – mondtam mire ő felült az ágyában. A feje be volt kötve és nagyon nyúzottnak tűnt.

- Sz-szia. – dadogott.

- Jobban vagy már?

- Egy kicsit. – válaszolt. Valami olyan furcsa…

- Miért mentél el?

- Hova? –lepődött meg.

- Hát Siwon-hoz. Nem tudom mikor mentél. Hajnali kettőkor felébredtem és nem voltál otthon és…

- Miről beszélsz? –pislogott.

- Donghae ne játszd a hülyét. –kezdtem elveszíteni a türelmem.

- Mit kerestél te az én házamba? –kerekedtek ki a szemei.

- Hát… Nem értem mi van.

- Ki engedett be? És miről hadoválsz össze vissza?!

- Donghae mi bajod?!

- Neked mi bajod?!

- Megkaptál egy éjszakára és most így akarsz lekoptatni vagy mi van?!

- Mi lefeküdtünk? – lepődött meg.

- I-igen…- dadogtam. – Nem emlékszel?

- Azt sem tudom, hogy ki vagy… - jelentette ki Donghae nyugodt hangon.

Azt hiszem most tört a szívem apró darabokra.

- Én vagyok az. Tiffany…

- Tiffany?

- Igen.

- Nem ismerek semmilyen Tiffany-t…- gondolkodott el.

- Donghae…- gyűltek könnyek a szemembe. – Ne szórakozz már. Ez nem jó vicc. – kezdem szipogni.

- Egyáltalán honnan tudod a nevem? Mi biztos, hogy találkoztunk már?

- Donghae hagyd abba! – sírtam.

- Nem keversz össze valakivel?

- Utállak! – kiabáltam majd kiviharzottam az ajtón.

Könnyeimet törölgetve rohantam ki a kórházból. Hát így lesz vége? Ilyen könnyen elfelejtesz? Olyan kegyetlen vagy…

- 1 év múlva –

Ráérősen ballagtam az utcán mikor ismerős alak tartott felém. De rég láttalak…
Donghae, mosolyogva tartott felém. Gyönyörű szemei csillogtak boldogságtól.

Annyira hiányzol…

Néhány kósza pillantást vetett rám miközben jött velem szembe, kézen fogva egy másik lánnyal.

Halványan elmosolyodtam és lehajtottam a fejem.
Olyan befejezetlen a történetünk… miért tetted ezt velem? Már nem bánt, nem fáj. Elfogadtam, hogy vége, hogy nem emlékszel semmire, ami velem kapcsolatos. Olyan mintha meghaltál volna és csak az emléked hagytad volna nekem.
Mikor elmentünk egymás mellett újra magamba szívhattam kábító illatát és bár csak egy másodpercre is, de közel tudhattam magamhoz.
Ez lett belőlünk… két idegen. Én érzek, te felejtesz.  Kinek is rosszabb ez egész? A lánynak, aki csendben titkolja, hogy mennyire szerették is egymást vagy a fiúnak, akinek fogalma sincs róla, hogy már sosem találja meg azt a lányt, akit keres?
Miután elmentünk egymás mellett megtorpantam és visszanéztem.
Elfelejtettél, tudom jól. De akkor mért nézel rám ilyen furcsán?
Donghae csak haladt tovább az úton, de közben hátrafelé nézett és engem bámult. Az arcára volt írva minden gondolata.

Olyan ismerős nekem. – gondolhatta magában.
Ez van Donghae. Te felejtesz én meg tovább szeretek. Én elvesztettem mindent, ami a boldogságot jelentett te meg úgy teszel mintha boldog lennél. Te is érzed nem? Érzed, hogy valami nincs rendben. Nem annak a lánynak a kezét fogod, akiét kéne, de mégsem teszel semmit. Idegenként kezelsz, de azért ha elmegyünk, egymás mellett vissza-visszatekintgetsz rám, a múltadra